2016. május 24., kedd

5. hónap

Ebben az időszakban már láthatóvá vált a hajszálak sűrűsödése, egyre több tőből kezdett el kinőni egyszerre két, vagy három hajszál, ezzel jelentősen megnövelve és felgyorsítva a sűrűsödést. 

A beavatkozás területén a hajszerkezet egyre jobb és természetesebb hatást kelt. A hajszálak is egyre gyorsabban növekednek. Jelenleg átlagosan 3-4 hetente szoktam vágatni a hajam, annak érdekében, hogy kellően egyenletes legyen a növekedés és az újonnan növekedésnek induló hajszálak is még jobban meginduljanak a növekedésben.

2016. április 20., szerda

4. hónap

A negyedik hónap kezdetétől már jól látható módon elkezdtek kinőni a maradandó hajszálak. Az eddig tapasztalt kisebb gyulladások teljesen megszűntek.

Alkalmanként a Burow kenőccsel továbbra is kezelem a fejbőrt, annak érdekében, hogy biztosan megfelelő környezetet biztosítsak a növekvő hajszálaknak. Hajat mosni rendszerint 2-3 naponta szoktam, ami teljesen átlagosnak mondható. Ebben az időszakban a hajmosás már nem igényel különösebb odafigyelést, vagy gondoskodást.

Hajbeültetés után 4 hónappal


Úgy gondolom, hogy az időszaknak megfelelően alakul a hajszálak növekedése és fejlődése.

2016. március 17., csütörtök

Hajbeültetés után 3 hónappal

A harmadik hónap folyamán a műtéti területen lévő valamennyi újonnan kinőtt hajszál  kihullott, azonban ez a folyamat természetes ebben az időszakban. 

Továbbiakban is a Burow krémmel kezelem a fejbőrömet, amikor esetlegesen enyhe gyulladást látok valahol. A krémet nagyon hatékonynak találtam, tényleg hamar lehúzza a kisebb gyulladásokat. Véleményem szerint a krém nagyon jó javaslat volt a beavatkozást végző orvos részéről.

Továbbra is 7-10 naponta vágatom hajnyírógéppel 1 milliméter hosszúságúra a hajam. Ezzel is biztosítva a későbbiekben az egyenletes növekedést. A harmadik hónap végén már tapasztaltam, hogy az új és maradandó hajszálak lassan elkezdtek nőni. 

Úgy gondolom, hogy a hajszálak fejlődésével kapcsolatban továbbra is minden megfelelően alakul!  

2016. február 15., hétfő

Másfél hónappal hajbeültetésem után

A műtéti tájékoztató és a beavatkozást végző orvos elmondása szerint az első hónap elteltével, már nyugodtan el lehet menni fodrászhoz, illetve hajnyíró géppel le lehet vágatni a hajat.

Egy hónap elteltével már az eddig megszokott módon, teljesen normálisan lehet kezelni az ember haját és fejbőrét. A beültetett területen lévő újonnan kinőtt hajszálak még nem véglegesek, ezek első körben a beavatkozást követő 3.-12. hét között elhullnak, majd a 3. hónap végén nőnek ismét új hajszálak, amelyek azonban már maradandóak lesznek. 

A beültetett területen egy hónap elteltével én is tapasztaltam az új hajszálak elhullását, még egyszer hangsúlyozom, hogy ez teljesen normális folyamat, ettől nem kell megijedni. Ezen okokból kifolyólag én is mindenhol levágattam a hajamat körülbelül 1 milliméter hosszúságúra, és ezt a műveletet, azóta is hetente megismételem, annak érdekében, hogy a harmadik hónap végén összhangba kerüljenek egymással a különböző területeken növekvő hajszálak.

Hajbeültetés után másfél hónappal


A másfél hónapos kontroll alkalmával a doktor arról tájékoztatott, hogy a fejbőr jó állapotú és minden a terveknek megfelelően alakul. Ezen kívül elmondta, hogy ha mégis bőrpír jelentkezne a fejbőr bármely területén, akkor egy Burow elnevezésű krémmel lehet helyileg kezelni a gyulladt területet. Az említett krémet szükség esetén néhány alakalommal már használtam, azonban összességében elmondhatom, hogy minden problémamentesen és az előzetesen tervezettek szerint alakul.


2016. január 25., hétfő

Az első hónap

Számomra minden szempontból a legnagyobb kihívás a beavatkozás követő első hét volt, de ez az időszak sem volt különösebben megterhelő, vagy elviselhetetlen. 

A negyedik-ötödik naptól már óvatosan le lehetett öblíteni tusoló alatt a műtéti területet.  A második héttől még enyhe gyulladásban volt a fejbőr, de alig észrevehető módon és egy kis gyulladáscsökkentővel nagyon jól le tudtam húzni a gyulladást. A második hét végén volt az első kontroll vizsgálatom. A beavatkozást végző doktor arról tájékoztatott, hogy a fejbőrt célszerű 10 percig zuhannyal áztatni, majd ezt követően az ujjakkal masszírozva nagyon szépen eltávolíthatóak a fejbőrön található hegeket. 

Betartva a doktor javaslatait 4-5 nap alatt teljesen letisztult az érintett terület. Számomra a testmozgás és az edzés nagyon fontos, ezért nagyon jó hír volt, amikor megtudtam, hogy a harmadik héttől már egyszerű testmozgásokat, lazább edzéseket is végezhetek, természetesen ügyelve arra, hogy a pulzusszám még ne emelkedjen meg jelentősen. A negyedik héttől, pedig már a magasabb pulzusszám sem akadály azok számára, akik életük szerves részeként tekintenek a sportolásra. Erre az időszakra- tehát a negyedik hét végére- már minden visszatért a normál kerékvágásba.

 

2016. január 14., csütörtök

Hajbeültetés után

A műtétet követő hét napban számomra a legfontosabb az orvos utasításainak maradéktalan betartása volt. Főleg az első napokban igyekeztem mindenféle mozgást lassan és óvatosan végezni, ezzel is elkerülve a megemelkedett pulzusszámot és vérnyomást. 

Kezdetben enyhén duzzadtak voltak az érintett területek, azonban ez teljesen normális állapot a beavatkozást követő egy-két napon. Ez első három napon éreztem, hogy gyulladásban vannak ezek a területek, de egyáltalán nem volt számomra fájdalmas ez az állapot, viszont a negyedik naptól már kezdtem érezni a gyulladáshoz köthető fájdalmakat, de megnyugtathatok mindenkit, hogy ezek sem voltak elviselhetetlenek.
 
Hajbeültetés után 2 héttel
Napi 2 fájdalomcsillapítóval teljesen jól éreztem magam és teljesen megszűntek a fájdalmaim. A hetedik napon már csak 1 fájdalomcsillapítóra volt szükségem, majd a két nappal később, már egyáltalán nem volt szükség semmilyen gyógyszerre. Összegezve, egy átlagos fájdalomtoleranciával rendelkező ember számára egy-két kellemetlen pillanattól eltekintve egyáltalán nem megterhelő a beavatkozás utáni első hét.

2016. január 4., hétfő

A műtét - kiváló szakmai tapasztalat és profizmus

A beavatkozással kapcsolatosan teljes mértékben pozitívak a tapasztalataim. Maga a hajbeültetés három hosszabb részfolyamatból tevődik össze, azonban ezek semmilyen kellemetlenséggel nem járnak, leszámítva az egyes beavatkozások előtti fájdalomcsillapító injekciókat, amelyek érthetően nélkülözhetetlenek, viszont segítségükkel teljesen fájdalommentesen történik a műtét.  

A beavatkozás egyes periódusai alatt a páciensnek lehetősége van zenét hallgatni, vagy pihenni. Egy fontos és figyelmes pozitívumként jegyezném meg, hogy délben, vagy kora délután a beavatkozás előrehaladásától függően a klinika egy kiváló ebédre invitálj meg a páciens, melyet maga a páciens választhat ki különböző éttermek kínálatából.

A klinika valamennyi munkatársa, beleértve a doktorokat, az asszisztenseket és az adminisztratív kollégát nagyon készséges és segítőkészek volt az egész nap folyamán. A műtét egyeses periódusait követően mindig rendelkezésre álltak, ha bármilyen kérdésem, vagy kérésem volt. A műtétet végző orvos mindig pontosan elmagyarázta a beavatkozás soron következő mozzanatának folyamatát.

Hajbeültetés után közvetlenül



Összegezve elmondhatom, hogy valóban jó választás volt a HairHungary Klinika. A szakmai és technikai személyzet kiválóan képzett és mindenki kellő tapasztalattal rendelkezik. Külön kiemelném a beavatkozást végző orvost, aki nem csak kiváló szakmai felkészültsége és profizmusa, de az egész napos kimerítő áldozatos munkájával és segítőkészségével bárki megbecsülését méltán kiérdemelné.